Rock-gitár

A szó szoros értelmében vett gitárok valamikor....

...a 15. század után jelentek meg, de természtesen jóval korábban, már az ókorban is léteztek a gitárhoz hasonló, vagy arra emlékeztető húros, pengetős hangszerek. A zavaros hangszerelnevezések és hiányos történelmi adatok azonban nehezítik az ennél régebbi ismeretek rendszerezését.

A legrégebbi fennmaradt gitár egy 1590-tájáról származó öt hangra hangolt, hangonként dupla húrozással ellátott hangszer, mely jelenleg a gyűjtő Robert Spencer tulajdonában áll. A gitár teste keskeny, hátlapja eredetileg lapos volt. A nyakat valamikor a történelem során levágták, a hangszer restaurátora utólag egy feltételezett hosszúságú nyakat illesztett a helyére, melyen 10 érintős fogólap található.

Ez a hangszer feltételezhetően az első ránk maradt gitárnak nevezhető hangszer, felépítésében és díszítésében azonban rendkívül hasonlít egy 1581-ből származó portugál "gitárra", melyet egy bizonyos Belchior Dias készített és jelenleg a londoni Royal College of Music gyűjteményében található.


A zeneszerető gazdagokra jellemző módon a gitárok kezdetben rendkívül díszes
hangszertesttel rendelkeztek. A hanglyuk helyét például rozettás fafaragások töltötték be, a tetőn és a hátlapon pedig díszes festések, faragások, intarziák, bizonyos esetekben fémből készült motívumok kaptak helyet.

A hangszer méreteinek, hangolásának szabványosodása csak a 16. századtól indult meg, a nyomtatásban terjedő tabulatúrák korában. Ekkoriban a gitár négy "kórusos" volt, leggyakrabban három dupla és egy szimpla húrral volt felszerelve. A hangolás legtöbbször a tenor lant középső négy húrját követte, vagyis c – f – a – d' volt. A század vége felé még egy mélyebb húrpárt kapott, és szokássá vált az összes húrt egy hanggal följebb hangolni. Ekkor alakult ki a napjainkban is használatos hangolás, hiszen az öt húr hangmagassága megegyezett a mai klasszikus hangolás felső öt húrjával, azaz: A – d – g – h – e' .


A 18. század közepén kezdődött meg először Spanyolországban
a hangszer hatodik húrpárral történő kiegészítése. A legmélyebb húr a mély E hangra lett hangolva. A század végétől kezdett elterjedni a dupla húrok helyett a szimpla húrozás. Ekkor jelentek meg a gitárra kevéssé hasonlító, inkább a hárfára emlékeztető líragitárok, melyek már többnyire hat húrral készültek, de előfordultak több, akár kilenc húros, vagy hat dupla húrral rendelkező változatok is.

A 19. század közepe táján Antonio de Torres sevillai hangszerkészítő megnövelte a hangszer méreteit,
tökéletesítette konstrukcióját, és az általa kifejlesztett gitártípus vált általánossá. A fémhúros, ma akusztikus gitárnak vagy folk gitárnak nevezett hangszer a 19. század végétől kezdve, a domború tetejű archtop gitár a 20. század elején, az elektromos gitár az 1950-es években alakult ki.


A hangszer felépítése
Egy klasszikus és egy elektromos gitár részei sokféle formájú, húrozású, működési elvű gitár létezik, de változatosságuk ellenére bizonyos vonásaikban megegyeznek. A gitár minden esetben rendelkezik egy hangszertesttel, valamint egy ebből kiinduló nyakkal, aminek végén a hangszer feje található a hangolókulcsokkal. A gitár húrjai a nyereg és a húrláb között feszülnek, közel a nyakon végighúzódó fogólaphoz, melyen érintők sorakoznak.


A fej
A gitár feje a nyak végén található, a hangolókulcsoknak és a húrvezető nyeregnek ad helyet. A húrok a nyergen áthaladva csavarodnak rá a kulcsokra, amiknek segítségével szabályozható az egyes húrok feszessége, így a megpengetett hang magassága. A hangolókulcsok típusa és elrendezése a gitár fajtájától függően különbözhet. A hangolókulcsok elrendezését illetően beszélhetünk szimmetrikus (pl. a klasszikus, akusztikus gitárok többsége), és aszimmetrikus elrendezésről, attól függően, hogy a fejnek melyik oldalán hány-hány hangolókulcs található.

Az általános elrendezés (hathúros gitár esetén) a 3+3-as, ahol mindkét oldalon 3-3 kulcs található. Elektromos gitárok és elektromos basszusgitároknál gyakrabban alkalmaznak aszimmetrikus elrendezést, amikor például minden kulcs egy oldalra kerül, vagy ritkább esetben előfordulnak 5+1-es változatok is. A fej iránya lehet a nyakhoz képest döntött, vagy egyenes. Egyenes fej esetében általában szükség van húrvezető alkalmazására, hogy a húrok egyenletes nyomást fejtsenek ki a felső nyeregre. A fej megdöntésével ez a probléma kiküszöbölhető, ezen kívül könnyebbé válik a nyakmerevítő pálcán történő állítás is, abban az esetben, ha az állító csavar a nyak tetején található.


Döntött és egyenes fejek
A felső nyereg a gitárnyak és a fej találkozásánál található. Elhelyezése, a húrlábbal egyetemben a gitár skálahosszúságát (menzúra) határozza meg. Feladata, hogy stabilan egyenlő távolságra tartsa egymástól a húrokat, illetve hatással van a húrok és a fogólap távolságára is.

A nyereg anyaga sokféle lehet, és hangzás szempontjából főleg az üres húrok tónusára van hatással. A tartósság és merevség érdekében általában valamilyen kemény anyagból készülnek. Egy időben népszerű volt a csont, mely bár inkonzisztens (a húrok, vagy az egyes hangok másképp szólalhatnak meg rajta), mégis különleges rezonanciával gazdagítják a hangszer megszólalását. Fényes hangja miatt, sokat használatos anyag volt még a réz, de túlságosan igénybevette a húrokat, és idővel hajlamos volt elgörbülni. Napjainkban főleg grafitot, vagy valamilyen szintetikus anyagot használnak, melyek csökkentik a nyereg és a húrok közötti súrlódást, mégis erősek. Vannak speciális mechanikai megoldások is, például csapágyas, vagy görgős nyergek, melyeket főleg elektromos gitárokon alkalmaznak.


Nyak
A gitár nyakának hangszerjátékos szempontjából legfontosabb funkciója, hogy rajta található a fogólap, aminek segítségével az egyes hangok megszólaltathatóak. A nyak kialakítását tekintve sok változó paraméterrel rendelkezik, melyek mindegyike hatással van a rajta történő játékra, vagy akár a megszólaltatott hang kitartására, hangszínére is. Utóbbi tulajdonságok főleg a használt faanyag típusától, illetve a nyak testhez történő rögzítési módjától függenek.

Gitárnyak készítésére olyan faanyagot használnak, melynek jó a használat közbeni stabilitása, tehát sem a húrok feszítőereje, sem az idő múlása, az anyag öregedése, a klimatikus változások nem okoznak benne maradandó alakváltozást. Legalkalmasabb anyagok a cedrela, a mahagónifélék, a jávorfa.


A nyak merevítése
A gitár húrjainak feszítettsége miatt a viszonylag vékony és hosszú nyak komoly statikai igénybevételnek van kitéve. A klasszikus gitár húrjai kb. 40 kilogramm súlynak megfelelő, a fémhúros gitároké majdnem kétszer ennyi, a 12 húros gitároké 100 kilogramm körüli terhelést képviselnek. Ez az erő a nyakat arra készteti, hogy íjszerűen meggörbüljön. A klasszikus gitár nyaka viszonylag vastag, a műanyag húrok húzóereje kisebb, így rendszerint a faanyag önmagában, megerősítés nélkül képes ezt az igénybevételt elviselni. Ezzel szemben a fémhúros gitárok feszítettsége nagyobb, ugyanakkor hagyományosan szűkebb húrkiosztással, karcsúbb nyakkal készülnek, emiatt a húrok terhelését itt valahogyan ellensúlyozni kell. Erre szolgál a nyakmerevítő pálca.


A nyakmerevítő pálca
Egy enyhén íves fémrúd, mely a hangszer nyakának belsejében fut végig. Feszességének állításával a húrok deformáló hatásával ellentétes hatást lehet elérni, így befolyásolható a nyak hosszanti görbülete. A nyakmerevítő pálca állítására szolgáló csavar vagy a nyak és a fej találkozási pontjánál van egy kis műanyag fedél alatt, vagy a nyak másik végén, a testhez való csatlakozásnál. Ez utóbbi esetben akusztikus gitároknál a hanglyukon benyúlva lehet azt állítani, tömörtestű gitárok esetén viszont legtöbbször csak a nyak lecsavarozásával lehet hozzáférni.

Fontos tudni, hogy a nyakmerevítő pálca a nyak ideális görbületének beállítására szolgál, nem pedig arra, hogy a "nyomást", vagyis a húroknak a fogólaptól való távolságát állítsuk vele. Ez utóbbit mindig a húrláb magasságának változtatásával kell beszabályozni.


A nyak méretei
A nyakra jellemző fontos tulajdonság a két végén mért vastagsága és szélessége, illetve a fogólap görbülete, vagy rádiusza. A rádiusz értelemszerűen a használt körív sugarát adja meg milliméterben (amerikai mértékrendszerben inch-ben szokás megadni). A klasszikus gitárok fogólapja szinte mindig sík, az ívelt profil elsősorban a fémhúros gitárokra jellemző. A nagyobb görbület főleg az akkordjátékhoz való, hiszen jobban illeszkedik a gitáros természetes kéztartásához, így az akkordfogások – ahol egyszerre több ujjat is használunk kényelmesebbek mint az egyenes fogólapok esetében.
A laposabb érintőlap dallamjátékhoz, hajlításokhoz előnyös. Bizonyos gitároknál a fogólap rádiusza változik: A nyeregtől a magasabb fekvések irányába a nyak ellaposodik. Anyaga a legkeményebb fák közül kerül ki, ébenfa vagy paliszander (rózsafa), egyéb esetekben különlegesen vastag, kemény lakkréteg védi a húrok koptató hatásától. A fogólap vastagsága (h1, h2) a húrok fogólaphoz képest megadott magasságára, a két végén mérhető szélesség (w1, w2) pedig a húrok széttartására van hatással.


Nyakrögzítési módszerek - A gitárnyak hangszertesthez rögzítésére alapvetően három módszert alkalmaznak


Testen átmenő nyak
A nyak faanyaga végighúzódik a gitár tömör testén, így a húrok mindkét vége ugyanahhoz a fához van rögzítve. Rendkívül stabil és tartós megoldás, ezen felül lehetőséget biztosít mély bevágások létrehozására. Az ilyen gitárok hangkitartása hosszú, rendkívül jó mély és magas átvitellel rendelkeznek. A módszer hátránya, hogy a nyak eltávolítása nem lehetséges, így a karbantartás rendkívül nehézkes, valamint a gyártási költségek is magasabbra rúgnak.


Csavarozott nyak
A csavarozott (vagy bolt-on) nyak főleg az elektromos gitárok esetében használatos, hiszen már az első modellek, a Fender Broadcaster vagy Telecaster is ilyen megoldással készültek, a tömeggyártás megkönnyítése végett. A módszer előnye az olcsó gyártáson túl, például az egyszerű karbantartás is, hiszen a nyak könnyen cserélhető. Hátránya, hogy a rögzítési ponton stabilitási szempontból vastagabb a nyak, így megnehezíti a magas fekvésekhez történő hozzáférést. Ezenkívül az ilyen nyakak mély- és magasátvitele is gyengébb, mint a testen átmenő nyaké.


Ragasztott nyak
A csavarozás mellett a másik gyakran használt rögzítési módszer, mikor a gitártestbe marnak egy mélyedést, melybe milliméteres pontossággal illeszkedik a nyak vége. A két elemet ezután tartósan összeragasztják. A módszer stabil nyakat eredményez, mely a testen átmenő megoldáshoz hasonlóan jó hangkitartást eredményez, és az illesztés jó kialakítása esetén a magas fekvésekhez is jó hozzáférést biztosít, viszont a karbantartás itt sem egy egyszerű feladat.


Test
A hangszertest a gitárnak az a része, mely a leginkább eltérő az egyes gitárfajtáknál. Az egyes változatok szócikkeiben részletesen is tárgyaljuk a test felépítését, így ebben a szakaszban csak a legfontosabb tulajdonságok, illetve a fajtánkénti különbségek kerülnek megemlítésre.

A leghagyományosabb gitártest a klasszikus, akusztikus gitárokra jellemző. Ez a rezgőtest, mely a tető, hát és az oldallapokból áll össze. Az ezeken a felületeken, elsősorban a tetőn létrejövő hajlítási hullámok sugározzák a térbe a gitár hangját. Belső térfogata üregrezonátorként működik, melynek nyílását a tetőn lévő kerek hanglyuk alkotja, ez szintén részt vesz a gitárhang megformálásában.

Egy másik megoldás fémből készült rezonátor alkalmazása, amely a nevét viselő rezonátoros gitároknál használatos. A lényege, hogy a húrok egy vagy több fémből készült tányért hoznak rezgésbe, melyek rendkívül érdekes, fémes hangszínt adnak a hangszernek.

Az elektromos hangszedővel ellátott gitárok teste lehet tömör (solidbody), vagy féltömör (semi-solidbody). Utóbbi esetében a hangképzésben sokkal inkább részt vesz maga a hangszertest is, mint a teljesen tömörtestű gitárok esetében.


Húrozás
A gitár húrjainak rezgetésével érjük el, hogy a hangszer megszólaljon. A gitárhúrok fizikai rezgése alapvetően két féle módon kelthet hanghatást: Tisztán akusztikus, vagy elektromos erősítéssel. Az akusztikus módszert alkalmazó gitároknál is többféle módszer lehetséges. A klasszikus és folkgitároknál a fából készült rezgőtest bonyolult kialakítása végzi a tisztán akusztikai hangerő növelést, míg például a rezonátoros gitároknál egy fémből készült alkatrész, az úgynevezett rezonátor veszi át a húrok rezgését.


Hangszedő [KEP_02]
Az elektromos gitárok egy elektromágnesesség elvén alapuló eszköz, az úgynevezett hangszedő segítségével történik a húrok rezgésének elektromos jellé alakítása. A hangszedőknek rengeteg fajtája létezik, mind más és más tulajdonságokkal, így az egyes típusok között jelentős hangszín és hangerőbéli különbségek vannak. Az elektromágneses hangszedők két típussal rendelkeznek: lehetnek egytekercsesek (single-coil), illetve ikertekercses (humbucker) hangszedők. Előbbi fényesebb hanggal rendelkezik, de az egyetlen tekercselés miatt hajlamos a gerjedésre. Az ikertekercses hangszedőknél ez a probléma már nem áll fenn.


A húrok anyaga
A gitár húrjai, a játék közbeni elhelyezkedést véve fentről lefelé haladva egyre vékonyabbak. Gitárhúrnak régen bélhúrokat vagy selyemhúrokat használtak. Napjainkban az akusztikus gitárok húrjai fémből, a klasszikuséi műanyagból, illetve fémszállal befont műanyagból vannak. Az elektromos és basszusgitárok többségén acélhúrok vannak, mivel a dinamikus hangszedők csak ezeket érzékelik. Léteznek balkezes gitárok balkezes gitárosok számára. Azonban gyakran előfordul, hogy ők is jobbkezes gitárt használnak, csak fordítva tartják a hangszert, ezért a húrokat is fordított sorrendben kötik be.


A húrok hangolása
A gitár alapvető hangolása E-A-d-g-h-e'. Ebben az esetben az első tizenkét érintő az alábbi hangokat jelenti

e|--F---F#--G---G#--A---B---H---C---C#--D---D#--E---|
h|--C---C#--D---D#--E---F---F#--G---G#--A---B---H---|
G|--G#--A---B---H---C---C#--D---D#--E---F---F#--G---|
D|--D#--E---F---F#--G---G#--A---B---H---C---C#--D---|
A|--B---H---C---C#--D---D#--E---F---F#--G---G#--A---|
E|--F---F#--G---G#--A---B---H---C---C#--D---D#--E---|
0. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.


A különféle zenei stílusokban sok ettől eltérő hangolást alkalmaznak. Az alábbi táblázatban látható néhány példa a gyakoribbak közül

E-A-d-f#-h-e' a reneszánsz lanttal azonos hangolás
D-A-d-g-a-d' a kelta zenében használatos hangolás
D-G-d-g-h-d' blues stílusban és slide-gitárral
D-A-d-f#-a-d' blues és folk stílusban
E-H-e-g#-h-e' az előző hangolás egy hanggal feljebb
C-G-c-g-c'-e' country blues és modern akusztikus hangolás
D-A-d-g-h-e' klasszikus, folk, metal és alternatív zenei stílusokban
E-A-d-g-c'-f' tiszta kvart hangolás, a negyedik és ötödik húr között is kvart a hangtávolság
C-G-d-a-e'-h' tiszta kvint hangolás, mint a mandolin vagy a hegedű hangolása
C-G-d-a-e'-g' Robert Fripp által kidolgozott új hangolás